Ezen az újonnan induló blogon olyan dolgokról olvashattok, ami – mondjuk ki – éppen érdekel engem. 😀 Legyen az a zene vagy a filmek világából kiragadott érdekesség, DIY tippek, diétákról szóló összefoglalók, terméktesztelések/összehasonlítások, vagy szimplán ilyen “lányos” dolgok. És bármi más. Azért igyekszem majd a fiúkra is gondolni, hiszen bárhogy is van, gondoljunk csak bele: hol is lennénk nélkülük? A választ mindenkinek a saját fantáziájára bízom. 😀
Pár szó rólam, mégiscsak illik:
A nevem Ági. 23 éves leányzó vagyok, aki gőzerővel készül a nyelvvizsgájára, és mivel állandóan álmodozok dolgokról, egyik ilyenem, hogy olyan blogot vezethessek, amire kíváncsiak a hozzám hasonlók. Vagy akik nem hasonlók. Vagy bárki. 😀
Szóval igyekszem, hogy a blog hasznos és szórakoztató információkkal lásson el Titeket, egy pici ágis beütéssel a sorok között.
Termékeny napot Nektek, aki pedig pihen, annak jó kikapcsolódást! 🙂
15 éves koromban kezdtem Magyarországon a középiskolát, egészen pontosan Szegeden. Idestova 9 éve már ennek… 🙂 Mindaddig a vajdasági Adán jártam általános iskolába, egy álmos kisvárosban, ahol nem igazán történik semmi izgalmas – de persze megvan a maga rapszodikus hangulata, amiért a mai napig szeretek hazajárni.
Vajdaság cseppet sem részletes térképe
“Kalandozásim” során részem volt mindenféle utazási bonyodalomban, határon várakozásban, megismertem kedves és idióta utastársakat, udvarias és kíváncsi néniket, folyton társalogni kívánó bácsikat… András bácsi a mai napig kísért emlékeimben. Azoknak, akik valaha utaztak a napjában egyetlen egyszer induló Szeged-Újvidék járaton, talán nekik derenghet a neve. 😀
Mielőtt még nagyon belemerülnék a témázgatásba, lássuk azt a 8 mondatot, amit minden vajdasági magyar ismer, aki Magyarországra költözött ilyen-olyan okokból. 🙂
1. A leggyakoribb. “Te most akkor szerb vagy?”
Jogos a kérdés a lakhelyemet illetően. Viszont magyar a kereszt- és vezetéknevem, illetve anyanyelvi szinten beszélem a magyart – lévén, hogy valóban ez az anyanyelvem. Talán gondoljuk végig ezeket a tényeket.
2. A földrajzilag tájékozatlan. “Úúú, Vajdaság az melyik országban is van?”
Az előző kérdés felett még csak-csak el lehet siklani, de ez viszont már történelmi műveltségi szinteket bolygat. Vajdaság természetesen Észak-Afrika délkeleti részén terül el, Etiópia és Eritrea határmezsgyéjén. Egy kietlen bányavidék, alig laknak ott. Viszont sok a kecske.
3. Az úgy egyáltalán tájékozatlan. “Nálatok mivel közlekednek?”
Nem vicc, ezt egyszer tényleg megkérdezték tőlem. A kérdező javára szóljon, hogy azért legalább be tudta tájolni földrajzilag a dolgot. Elmeséltem neki, hogy településen belül lovaskocsikkal, viszont a nagyobb távokat postakocsival tesszük meg.
4. A nyelvész. “Mondj valamit szerbül!”
Ilyenkor leggyakrabban szegény szerencsétlen – szégyenszemre – szerbül nem tudó vajdasági magyarnak leginkább káromkodások jutnak eszébe, de nem baj, mert ez annyira szórakoztatja az érdeklődő felet, hogy tovább nem feszegeti a témát. 1 pont ide.
5. A szellemi gasztrokalandor. “…úristen, nálatok tényleg nincsen Túrórudi?”
Nincs. Ezért zarándokoltunk Magyarországra dolgozni és tanulni, hogy a kultuszt továbbvihessünk örököseink jövendő kultúrájába.
6. Az élvhajhász. “Mennyivel olcsóbb a cigi kint?”
Sokkal.
7. A shoppingoló. “…a szabadkai piac, mi? :)”
Valamiért mindenki, aki megtudja, hogy vajdasági vagyok, és ismeri a szabadkai piac fogalmát valahonnan, egyből párhuzamot von a kettő között. Pedig Vajdaság elég nagy terület, szóval nem minden van a szomszédban. Ez igazából kedves dolog, hogy meglévő ismereteket társítanak, de az említett piac röpke 70 kilométerre van Adától. Szóval nem ott veszek répát meg krumplit.
8. A kultúrember. “Mikben különbözik a két ország egymástól?”
Ez a kedvencem. Itt valódi érdeklődést vélek felfedezni, és szívesen mesélek bármiről ezzel kapcsolatban, ami érdekli a másikat. Ilyenkor újra felfedezem, hogy a vajdasági magyarok – bár kevesen vannak – színesítik Magyarország és Szerbia kultúráját is. 🙂
A fent leírtakkal nem áll szándékomban általánosítani, és főleg nem megsérteni bárkit is. Csupán pár kiragadott gyakori mondatot sorolok fel az érdekesség , na meg a vicc kedvéért, ne vegye senki magára! 🙂 Attól szép a világ, hogy különbözünk. 🙂
Legyen termékeny napotok, aki pedig pihen, annak jó kikapcsolódást! 🙂
Eléggé jellemző rám, hogy egy sorozatot akkor kezdek csak nézni, amikor már mindenki látta, viszont ennek az az előnye, hogy nem kell várnom az új részekre, mert már rég kifutott… 😀 Viszont igen, be kell vallanom, hogy sorozatfüggő vagyok. Bármikor, bárhol, tv-ben, online, telefonról. Sokat láttam, sok félét láttam, és nem tudom őket megunni.
Nem akarom a legalapabb sitcomokkal kezdeni, hiszen aki valaha is belekóstolt a New York-i fiatalokról szóló sorozatok világába, már ismeri a Jóbarátokat (Friends), és vagy leteszi a voksát az Így jártam anyátokkal(How I Met Your Mother) mellett is, vagy messziről kerüli, elvi okok miatt. 😀
Mindkettőt végignéztem, mindkettőt más és más dolgok miatt szeretem, ám most egy más jellegű sorozatot mutatnék be, ami szintén nagy hatást gyakorolt rám. Aki szereti az izgalmakat és a humort, bátran keressen rá! 🙂
Egy olyan amerikai vígjátéksorozat, ami egy manapság igen érdekes és kényes témát boncolgat, amivel rendkívül mulatságosan állít görbe tükröt a néző elé arról, hogy mindenkinek vannak kisebb-nagyobb takargatnivalói. Például marihuána. Vagy dílerkedés.
Nancy Botwin (Mary Louise Parker), egy csinos, addig jó anyagi körülmények között élő 2 gyermekes anyuka egyszer csak magára marad, férje meghal. A kaliforniai Agresticben nincs túl sok lehetőség olyan otthoni munkára, amely jól jövedelmezne, ráadásul – kis város lévén – mindenki mindig mindenkiről tud mindent. Így Nancy elkezdi törni a fejét, hogyan tarthatná fent az addig megszokott színvonalat az életüket illetően, majd ennek kapcsán csöppen bele a zárt ajtók mögötti világba. Marihuánát kezd terjeszteni és innen már pörögnek az események, olyannyira, hogy a környéken a legkeresettebb terjesztővé válik. És nem is sejti, milyen bonyodalmakat vonhat ez maga után… Leginkább vicceseket. 😀
A sorozat írója, rendezője és producere az Emmy-díjas Jenji Leslie Kohan így gondolkodik a Weeds-ről:
“Rengeteg dolog van, amiről az emberek nem szívesen beszélnek; mi pedig nem teszünk mást, mint szemtől szembe megkérdezzük tőlük: miért nem?! Megpróbálhatunk úgy tenni, mintha ezek a dolgok nem léteznének, vagy bűn lenne róluk beszélni, de mi értelme? Hiszen ezek a bizonyos “tabu” dolgok immár mindennapi életünk részeseivé váltak, és többségük nagyon is érdekes…”
Nem mellesleg a méltán híres Szex és New Yorkot is ő álmodta meg, amiről szintén készítek majd egy kis összefoglaló-ajánlót, ugyanis az is a szívem egyik csücske <3 😀
A Weeds is kifutott már, de én még mindig szívesen nézek újra egy-egy epizódot. 2006 júniusában debütált Magyarországon, és 8 évadot készítettek belőle. Az elejére azt mondanám, picit vontatott, de be kell látnunk, hogy a legtöbb sorozat első évadának első pár része sokszor picit gyenge (szereplők, helyszín bemutatása, meg ami ilyenkor lenni szokott) viszont nálam abszolút kompenzálta a folytatás a dolgot.
Kedvcsinálónak az egyik kedvenc jelenetem a sorozatból, és az elmaradhatatlan fülbemászó főcímdal, ami teljes hangerővel – megmagyarázhatatlan okokból – megszólalt a telefonomból egy diplomaosztón. Mindenki engem nézett. MINDENKI.
